– Akkor beadom a válókeresetet – erősödött meg a hangja. – Tartásdíj, lakás, és aztán úgy élünk, ahogy akarunk. Ez a pénz elég lesz nekünk, hidd el. Dolgozni fog és fizetni fog a megélhetésünkért, észre sem véve, hogy kihasználják.
Véletlenül kihallgattam a menyem telefonbeszélgetését; biztos volt benne, hogy nem vagyok otthon: megdöbbentem, amikor rájöttem, miről beszél.
A szobában döbbenetes csend honolt, minden szava szíven ütött. Hirtelen eszembe jutottak a vacsora közbeni édes mosolyai, a hivalkodó gondoskodása, a próbálkozásai, hogy szerető feleségnek tűnjön. Mindez hazugság volt.
Becsuktam a szemem, és próbáltam levegőt venni. Be akartam rontani a szobába, sikítani, de valami belül megállított. Bizonyítékra volt szükségem. Nem mondhattam el csak úgy a fiamnak – feltétel nélkül megbízott benne. Számára a lány az egész élete volt.
Újra hallottam a nevetését. Olyan könnyed, olyan gondtalan – egy olyan nő nevetése, akinek mindene előre eltervezett.
Aztán rájöttem: ha hallgatok, tönkreteszi a fiam életét. Megcsalja, semmivel sem hagyja, és boldogan él majd a szeretőjével, a férfi vajúdása nélkül.
Megedeskedtem magamnak: leleplezem a csalását.